2024.03.04.
CímlapHírlap

Idén 25 éves a Lábassy János Ipar- és Gyártörténeti Alapítvány

Ennek tiszteletére május 26-án emlékülést tartottak a nemrégiben átadott Klein-Lábassy Kultúrkúriában. Az ünnepi eseményen bemutatták a május 14-én átadott Lábassy János-emlékszobát. Több alapító tag és egykori „Mezőgépes” dolgozó emlékezett vissza a megalakulás évére, illetve a gépgyárban töltött évekre. Az emlékülésen képviseltette magát a gépgyár jogutódja, a CLAAS Hungária Kft. is. A házigazda Líbor József, az alapítvány egyik alapítója volt. Markót Imre polgármester köszönetét fejezte ki a város és a lakosság nevében, amiért a szervezet felkutatta, őrizte, és jelenleg is őrzi, ápolja, és közkinccsé teszi Lábassy János életművét.

Szintén köszöntötte a jelenlévőket Szegő János, aki 25 évvel ezelőtt, mint polgármester segítette, és egyik alapítója is volt a szervezetnek. Megemlékeztek Pálfi Istvánról, aki több mint két évtizeden keresztül gyűjtötte a Lábassy-féle ekegyár múltját, valamint egyperces néma főhajtással azon alapítókról is, akik már nem lehettek velük az emlékülésen. Név szerint: Bagdi István, Bana László, Bognár János, Csikós László, Csikós Péter, Csortos Károly, Elekes Sándor, Hilt László, Karda Sándor, id. Kontos János, Mező Ferenc, Molnár Imre, Molnár János, Molnár Gyula, Shulcz János, Szendi László, Sz. Farkas János, Tamási András, Tuka Zsigmond. Az alapító tagok között volt még Csabai Béla, Szegő János, Szabó Miklós.

A Lábassy János-emlékszoba anyagát Lőrinczi László kuratóriumi elnök rendszerezte, szerkesztette és folytatta a Pálfi István által elkezdett kutatómunkát. Szintén ő szerkesztette a tavaly év végén megjelent „Lábassy”-féle Mezőgazdasági Gépgyár története képekben 1848-tól napjainkig című könyvet is. Az alapítvány következő nagyszabású programja a Szentmiklósi Napok rendezvénysorozathoz kapcsolódik, amikor konferenciával, valamint az aratónapon kiállítással készülnek megünnepelni Lábassy János születésének 200., a Lábassy-féle gépgyár 175. és az alapítvány megalakulásuk 25. évfordulóját.

Szecsei Veronika

Szóljon hozzá!