2024.06.18.
CímlapHírlapOktatás

Határtalanul tanulmányi kiránduláson a Kölcseysek!

A Kölcseys hetedik évfolyamos tanulóink ismét egy felejthetetlen kiránduláson vettek részt a Határtalanul tanulmányi kirándulás hetedikeseknek pályázat keretében, melyet a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósítottunk meg. Barangoltak II. Rákóczi Ferenc nyomában a Felvidéken 2023. május 15-19. között. Már az előkészítő órán megismerhették a történelmi előzményeket, a jellegzetes ételeket, kultúrát, szokásokat. Szádalmáson a Granáriumban szálltak meg. A szlovákiai magyarság életét, történelmét Vörös Attila helyi vezető tolmácsolásában hallhatták. Megismerkedtek a tornai Alapiskola tanítványaival, összehasonlították a magyar és a szlovák iskola sajátosságait. Az esős időjárás ellenére minden programot meg tudtak valósítani.

A Kárpát-medencei Bakancslistás helyek közül jártak Füleken, Krasznahorkaváralján, Kassán, Késmárkon, Lőcsén, továbbá Eperjesen, Csucsomban, Sajógömörön. Megcsodálták Betléren az Andrássyak vadászkastélyát. Megkoszorúzták Kassán II. Rákóczi Ferenc, Késmárkon pedig Thököky Imre szarkofágját. Jártak a Füleki, a Sárosi várban, valamint a Thököly várban. Csodaszép templomokat tekinthettek meg Késmárkon, Kassán, Eperjesen. De a természet szépségeit is megcsodálhatták a Szilicei jégveremnél, illetve a Gombaszögi cseppkőbarlangban. Az értékelő órán és a témanapon a hetedikesek beszámolhattak társaiknak élményeikről, a megszerzett tapasztalatokról. A Nemzeti Összetartozás Napjára méltó megemlékezést tartottak a 7.b osztály tanulói. Reméljük a következő évfolyamoknak is sikerül eljutni magyarságunk határokon túli történelmi területeire.  

Szabó Zoltánné programfelelős

Szóljon hozzá!