2024.05.21.
CímlapHírlap

„Nem egyedül, hanem együtt kell tovább építenünk azt, amit az Isten reánk bízott.”

2023. április 16-án nem mindennapi esemény részesei voltak azok, akik részt vettek városunk református templomában Kupai-Szabó Kornél református lelkész beiktatási ünnepségén. A Törökszentmiklósi Református Egyházközség tagjai számára különösen fontos volt e jeles nap, hiszen negyven évvel ezelőtt került sor utoljára új lelkész beiktatására. Kupai-Szabó Kornél Szabóné Csökmei Edit református lelkipásztort követi a második lelkészálláson. E történelmi jelentőségű esemény kapcsán kereste meg lapunk Törökszentmiklós új lelkipásztorát.

– Minden túlzás nélkül állítható, hogy történelmi pillanatok szemtanúi lehettek azok, akik részt vettek az Ön beiktatásán. Nekem tetszett az ünnepség tradicionális külsősége. Ön hogyan élte meg ezeket az ünnepi perceket?

– Egy szép, felemelő alkalom volt, minden a helyén volt, úgy éreztem. A tradicionális, hagyománytisztelő hangulatot pedig hozta magával ennek a több mint 200 éves templomnak a szellemisége és a beiktatás ünnepi elemei, mint pl. a lelkésztársaimtól kapott áldások.

– Milyen indíttatásból választotta a lelkészi hivatást? Mennyiben volt hatással döntésére a családi háttér, a neveltetés?

– A gyermekkorom élményei abszolút meghatározták, mondhatni predesztináltak arra, hogy lelkész legyek. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében születtem, Vásárosnaményben. Egy pici, 1200 lelkes nyírségi településen, falusi környezetben nőttem fel, vállalkozásokból és mezőgazdasági munkából élő szülők gyermekeként a testvéremmel. A gyermekkorom az imádkozva és dolgozva szellemében telt el. Már gyermekként mi is dolgoztunk a szüleink által művelt gyümölcsösben, földeken. A dolgozva szó mellé pedig leginkább a nagymamám tette hozzá az imádkozva szót. Dolgoztunk, és Isten házába jártunk. Nagymamám a varrógép mellett ülve tanította meg a református énekeket, és ő volt az, aki kézen fogott, és elvitt magával a pár házzal arrébb álló templomba.

Nem is volt kérdés soha számomra, hogy milyen irányba menjek majd tovább. Bátran kijelenthetem, hogy már kisgyermek korom óta lelkész akartam lenni. A gimnázium elvégzését követően csak a teológiára adtam be a jelentkezésemet. A Debreceni Hittudományi Egyetemet választottam. Ez életem legjobb döntése volt, hiszen itt nem csak diplomát kaptam, hanem feleséget is. 2009-ben a feleségemmel együtt lettünk lelkészek, a lelkészi szolgálatunk első állomása Martfű volt.

– Miért pont Martfű?

– A tanulmányaink befejezése után két szolgálati hely volt, amit felajánlottak. Az egyik Kelet-Magyarország területén lett volna, három mikro településsel, ahol mindenki református volt. A másik opció Martfű volt. Utóbbi mellett döntöttünk, hogy így legalább az egyikünk családjához legyünk közel.

– Meddig teljesítettek szolgálatot Martfűn? Milyen tapasztalatokkal gazdagodtak, illetve hogyan teltek a martfűi évek?

– 2009-től 2023-ig éltünk és dolgoztunk Martfűn. Rendkívül szép évek voltak mindkettőnk számára. Ahogyan egykori kedves tanárom, Gonda László fogalmazott gyakran: minden misszió. És valóban igazi missziói évek vannak a hátunk mögött, hiszen én egy olyan közegből jöttem, ahol nem volt kérdés, hogy ha valakinek gyermeke születik, megkeresztelik, ha megházasodik, akkor egyházi szertartás szerint adja össze a párt a lelkész, ha valaki meghal egyházi szertartás szerint búcsúzik a család. Ehhez képest Martfűn csupán néhány éve épült templom (1996), és azt tapasztaltuk, hogy ami a Nyírségben annak idején természetes volt, az itt nem az, egyáltalán nem az. Viszont egy nagyon nyitott világ várt bennünket, nagyon szerethető emberekkel.

– Mennyire volt nehéz elszakadni Martfűtől, és az ottani gyülekezettől?

– Nehéz volt elszakadni, hiszen ott találtunk otthonra, ott volt az első szolgálati helyünk, odaszülettek a gyerekeink. Hálás szívvel gondolunk a városra, és az ottani gyülekezetre is.

– Bár még nem telt el sok idő, de mégis megkérdezem. Milyen tapasztalatai vannak Törökszentmiklósról és az itteni református gyülekezetről?

– Az ideköltözésünk óta valóban nem telt el sok idő, de 2003-ban, vagyis húsz éve volt, hogy először érkeztem a városba, hiszen feleségem itt nőtt fel. Így igazából sem a város, sem a templom, sem a parókia, ahová beköltöztünk, sem a gyülekezet nem volt ismeretlen számomra. Ami igazából új volt, az a munkaterület, vagyis a misszió területe. Én egy népegyházias nyírségi gyülekezetből érkeztem Martfűre, egy hitvalló gyülekezetbe. Ezt követően jött Törökszentmiklós, ahol egyrészt jelen van a népegyházi keret, de jelen van a hitvalló keret is, és hát itt van ez a nagy intézményrendszer, amely bennünket körülvesz.

– Törökszentmiklóson mi lesz a misszió célja? Mik a távlati céljai, vágyai, amit itt, ebben a városban meg szeretne valósítani?

– A missziói cél a törökszentmiklósi embereket közelebb vinni Istenhez. Törökszentmiklós egy olyan lehetőséggel bír, amellyel nem sok egyházközség büszkélkedhet. Az az intézményrendszer, amit említettem, a református gyülekezet és a templom mellett magában foglalja a bölcsödét, az óvodát, az általános iskolát, a középiskolát és az öregotthont. Az, hogy mi a családokat el tudjuk kísérni a kicsiny gyermekkortól az öregkorig, az élet minden nagyobb szakaszában valamilyen szinten jelen tudunk lenni, ez egy óriási lehetőség, ugyanakkor óriási felelősség. Ezen felül az, hogy mi az oktatási intézményeinkben könnyen meg tudjuk szólítani a fiatalokat, szintén nagy lehetőség. Egy olyan missziói terep van előttünk, amit csak győzzünk kiaknázni

– Hogyan lehet megszólítani a mai világban a fiatalokat egy lelkésznek? Hogyan lehet meggyőzni őket, hogy szívből menjenek be a templomba? Milyen módon lehet elérni őket?

– Azt gondolom, hogy megszólítani az embereket, és itt nem kizárólag a fiatalokra gondolok, csak hiteles jelenléttel lehet. A lelkész szerintem attól, akkor jó lelkész, ha hiteles és jelen van. Ki kell menni az emberek közé, ahogyan Jézus tette. S ott állni őszintén az örömükben, de legyünk mellettük a nehézségek idején is. Ha hiteles, keresztyén élete vonzó lesz, az másokra is remélhetőleg hatással lesz.

– Ahhoz, hogy a korábban említett intézménykomplexum jól és gördülékenyen működjön, vagyis a misszió elérje a célját, mi szükséges? Mikor terem meg a gyümölcse a munkának?

– Egy ide illő bibliai szakaszt idéznék. „Olyan lesz, mint a folyó mellé ültetett fa, amely idejében meghozza a gyümölcsét.” Amikor fát ültetünk, szeretnénk, pláne ebben a rohanó világban, hogy azonnal gyümölcsöt teremjen. Talán a lelkészi hivatás egyik nehézsége, hogy mi is gyorsan termő „fákat” akarunk. Gyorsan épülő templomokat, gyorsan működő intézményeket, gyorsan növekvő közösségeket. Akkor hoz majd termést a fa, amikor az Isten úgy akarja.

– Minden misszió során gördülhetnek az úton járó elé akadályok, adódhatnak nehézségek. Ezek az akadályok könnyebben vehetők segítőtársakkal. Vagy rosszul gondolom?

– Nem gondolja rosszul. Egyedül nem megy. Hálás vagyok Istennek azért, hogy vannak olyan emberek, akik segítenek missziói céljaink megvalósításban. Nem egyedül, hanem együtt kell tovább építenünk azt, amit az Isten reánk bízott. Minden, amit egy városban reformátusnak nevezünk, nem csak a lelkész felelőssége, hanem a református gyülekezet felelőssége. Ha egy templom romokban hever egy városban, az nem csak a lelkész hibája, hanem mindazon reformátusoké, akik hagyták, hogy az a templom romokban heverjen. Ha egy közösség él, az pedig Istenen túl, nem csak a lelkész, hanem az egész közösség dicsérete. Nagyon jó látni, hogy Törökszentmiklóson szép, áldott dolgok vesznek körül bennünket, és rengeteg olyan ember, aki munkatársként, a gyülekezetünk tagjaként itt van mellettünk. Nagy munka, s reméljük Istennek tetsző munka lesz együtt húzni az Úr szekerét a törökszentmiklósi közösség érdekében. Ami pedig Istennek tetsző, az tesz minket igazán boldoggá.

Fejes Zsolt

Szóljon hozzá!