2024.10.05.
CímlapHírlap

Klein-Lábassy Kultúrkúria hivatalos átadója május 14-én lesz

Néhány hónapja ízlelgetjük a gyönyörűen felújított Kossuth út 95. szám alatti polgári ház nevét: Klein-Lábassy Kultúrkúria. Március 14-én már ez volt a helyszíne a történelmi játszóháznak, majd a táncháznak, azóta pedig több kézműves foglalkozásnak is. A hivatalos átadója azonban május 14-én lesz, és hogy mi mindenre tervezi használni a város a Törökszentmiklós 300 Emlékév kulcsprojektjeként emlegetett épületet, azt Viski-Latorné Dögei Edit közművelődési és civil referenstől kérdeztük meg.

Az elmúlt hetekben élettel telt meg a Kultúrkúria, ezért furcsa is lehet, hogy a hivatalos átadása májusban történik meg. Akkor lesz még olyan újdonság, ami eddig nem volt látható a nagyközönségnek?

Az élet valóban beindult, és mindez az emlékszobák átadásával lesz teljes. Ennek az időpontja lesz a május 14. A háttérben a nyitás óta is folyamatosan dolgozunk azon, hogy az elképzeléseknek megfelelően berendezzük a házat, de addig is a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Népművészeti Egyesület tartja ott programjait egészen június 30-ig minden szombaton. Hímzés, agyagozás, foltvarrás, gyöngyözés, papírkosár, vagy éppen színes gyapjú készítésébe kóstolhatnak bele kicsik és nagyok. De kiállításmegnyitó is helyet kapott a házban. A Pro Bibliotheca Alapítvány Szentmiklósi Pillanatok című fotópályázatának legjobbjait május 5-én itt mutatják be, eredményhirdetéssel egybekötve. A többi civil szervezet, akik helyet kértek maguknak a Kultúrkúriában nagy izgalommal tervezgetik a jövőt, hogy hogyan is lakják be ezt az épületet. Emiatt persze már több kérdés is felmerült, melyekre minél hamarabb szeretnénk választ is adni.

Akkor ez egy civil ház lesz?

Igen, mondhatjuk, hogy civilház. Alapítványok, egyesületek, de munkahelyi közösségek is igénybe vehetik, szeretnénk, ha értekezleteknek, konferenciáknak is helyet adna, vagy éppen családi rendezvények a helyszíne lenne ez a szépen felújított polgári ház. Természetesen a méreteit figyelembe kell venni. Kényelmesen mintegy 50 fő fér el bent az épületben, szorosan 80 fő.

Akiket említettem, hogy jelezték már igényüket a Kultúrkúriára, mint rendezvény helyszínre, ők a Pro Bibliotheca Alapítvány, a Lábassy János Ipar- és Gyártörténeti Alapítvány, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Törökszentmiklósi Csoportja, az Íráskutatók Természettudományos Szakmai Tanácsa, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Népművészeti Egyesület, a Kézműves Örökség Egyesület, és júniusban például az Apáról Fiúra Népművészeti és Kézműves Egyesület.

A beszélgetésünk elején említetted, hogy az emlékszobák átadásával lesz teljes a Kultúrkúria. Kiknek állít így a város emléket?

A törökszentmiklósi Zsigray Julianna írónőnek, Lábassy János ekegyárosnak, és a ház eredeti tulajdonosainak, akik építették, a Klein családnak. Nagy öröm volt számunkra, hogy sikerült a kapcsolatot felvenni a Klein család leszármazottaival, akik a hivatalos átadóra is eljönnek. Kutas Évát várjuk, ő Klein Lajos dédunokája, és Kutas Istvánt, aki az unokája.

Lábassy Jánosról, és Zsigray Juliannáról szerintem egész sok mindent tudunk, hogyan kötődnek a városhoz, milyen életművet hagytak maguk után, de a Klein család története sokaknak ismeretlen lehet. Kik voltak ők?

Klein Lajos a családfő, aki valószínűsíthetően 1910 és 1920 között építette ezt a házat, azaz valamivel több mint 100 éves ez az épület. Ő egy bor- és szesznagykereskedő, valamint rum- és likőrgyáros volt. Ennek megfelelően meghatározó gazdasági tényező volt a városban a két világháború között. 1937-ben betegség következtében halt meg, de a felesége, aki szintén kereskedelmi végzettséggel rendelkezett fiával együtt tovább vitte a vállalkozást, a gyárat és a kereskedést. A helytörténet kutatóink segítségével és a családdal történő kapcsolatfelvétel és levelezés során egészen sok mindent megtudtunk a családról, ez azonban nem férne bele az újságba.

Fontos tudni, hogy 1944-ig a deportálások megindításáig virágzóan működött a kereskedés és a gyár. Azt követően szomorú események következtek be a család életében. 1948-ban államosították a házat. Ismereteink szerint 1952-ben végleg el kellett hagyni minden családtagnak – és itt már csak azokra gondolok, akik a fogságból kiszabadultak. Ezt követően Klein Lajosné Tauber Saroltáról tudjuk azt, hogy 1969-ben halálozott el Gyömrőn egy idősek otthonában. Az emlékszobában az összes most jelenleg rendelkezésünkre álló ismeretet helytörténet kutatóink segítségével fogjuk majd kiállítani.

A Lábassy-féle emlékszoba az alapítvány által összegyűjtött emlékeknek ad helyet, vagy konkrétan Lábassy Jánosról fog szólni?

Ez egy fontos kérdés, ugyanis nem a Lábassy János Ipar- és Gyártörténeti Alapítvány számára lesz az emlékszoba berendezve, hanem az ekegyáros tiszteletére, viszont az alapítvány közreműködésével. Az alapító elnök Líbor József, valamint Pálfi István nagyon gondos gyűjtő- és kutatómunkát végzett évtizedeken keresztül, amit Lőrinczi László folytat azóta is nagy szenvedéllyel. Most az ő vállára nehezedett az a szép teher, hogy a gyár történetét és Lábassy János életművét a rendelkezésére álló helyen bemutassa.

Hogyan fog kinézni a Zsigray Julianna Emlékszoba?

Itt annyi előnyünk van, hogy Csőke Tibor helytörténet-kutatónk jóval korábban, a Zsigray Julianna Színházterem átadására összeállított egy nagyszerű ismeretanyagot. Felkutatta írónőnk életét. A nagyközönség számára látható lesz az írónő hagyatékából fennmaradt bútorzat. Eddig a Polgármesteri Hivatal egyik tárgyalójában volt kiállítva, de ez így nem volt elérhető szinte senkinek. Ez a hagyaték kerül most át a Kultúrkúriába. Mivel emlékszobáról van szó, ezért nem a teljes hagyatéki leltárt állítjuk ki, inkább az akkori polgári milliőt szeretnénk kiemelni, bemutatni, természetesen az írónő kiadott könyveivel együtt.

Aki már most, vagy majd az átadás után úgy gondolja, hogy az ő programjainak is helyszíne lehet az épület, akkor hol, kivel kell ezt megbeszélnie, egyeztetnie?

Minden esetben a Polgármesteri Hivatal Szervezési Osztályát kell felkeresni, és itt lehet megbeszélni az igényeket, terveket, elképzeléseket. Bízunk abban, hogy iskolai csoportok is megtekintik majd az emlékszobákat egy-egy irodalom, történelem vagy helyismereti óra keretében, illetve nyári táborok ideje alatt.  

Szecsei Veronika

Szóljon hozzá!