Vereség a rangadón
Tiszaföldvárt fogadta a Törökszentmiklósi FC-Veteriner a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 7. fordulójának rangadóján.
Az első helyzet a Ladányi Dániel nevéhez fűződik, Buru beadását a bal alsóba továbbította volna a leggólerősebb miklósi játékos, de Gerhát résen volt. A 16. percben Ágoston Kristóf a gólvonalról mentett. A 22. percben ismét Buru adott be, ismét Ladányit kereste, Dani lövése viszont ezúttal utat talált a rövidbe. 1-0.
2 perccel később Bódai lőtt kapura 20 méterről, a labda megpattant Képes előtt, majd a hálóba vágódott. 1-1.
Ladányi visszaszerezhette volna a vezetést, de 11-es pont tájékán végül nem jutott lövéshez. A 40. percben Farkas szabálytalankodott a büntetőterületen belül, a játékvezető 11-est ítélt. Kriska a jobb fölsőbe rúgta a labdát. 1-2. A 44. percben újabb vendéggól, Kasik elpasszolta a labdát a kifutó Képes mellett, Asztalos pedig 2 védő szorongatásban az üres kapuba lőtt. 1-3.
A második félidőben csak helyzetekig jutottak a csapatok, gól nem született. Sajnos egy súlyos sérülés ezúttal is történt, Tamasi Csaba csak a mentőszolgálat segítségével tudta elhagyni a pályát és a sporttelepet is, jobbulást kívánunk neki. Törökszentmiklósi FC-Veteriner – Tiszaföldvár SE 1-3.
A 7. forduló további eredményei:
Kenderes – Szajol 7-2
Kunhegyes – Kunszentmárton 0-2
Jászárokszállás – Jászberény II. 3-0
Kisújszállás Mezőtúr 1-0
Cserkeszőlő – Rákóczifalva 3-3
Martfű – Jászfényszaru 4-1
Tószeg – Jánoshida 0-2
A tabellát a 21 pontos Martfű vezeti, második Tiszaföldvár 18 ponttal, harmadik pedig Kisújszállás 16 ponttal. A Törökszentiklósi FC 14 ponttal a negyedik pozíciót foglalja el.