Évértékelő beszélgetés Markót Imre polgármesterrel– stabil gazdálkodás, fejlesztések és közösségi összefogás 2025-ben
Hagyományteremtő szándékkal készült el stúdiónkban az évértékelő beszélgetés Markót Imre polgármesterrel, amelyben a városvezető a 2025-ös esztendő legfontosabb tapasztalatait, eredményeit és kihívásait foglalta össze.
A közel 40 perces beszélgetés elején szó esett arról, mikor és milyen szempontok alapján végzi el a polgármester az adott év számvetését. Kiemelte: az értékelés során nemcsak a számok, hanem a megvalósult fejlesztések, a város működésének stabilitása és a közösségi visszajelzések is fontos szerepet kapnak.
A beszélgetés egyik hangsúlyos témája a város gazdálkodása volt. Markót Imre elmondta, hogy Törökszentmiklós pénzügyi helyzete évek óta stabil és átgondolt. Bár a város rendelkezik hitelkerettel, eddig nem volt szükség annak igénybevételére, a kötelezettségek teljesítése – többek között az iparűzési adóbevétel terhére történő befizetések – biztonságosan megoldottak voltak.
Szó esett a beruházásokról is, mind a saját forrásból megvalósuló fejlesztésekről, mind a pályázati támogatások segítségével végrehajtott projektekről. A polgármester hangsúlyozta, hogy a fejlesztések célja hosszú távon a város élhetőségének javítása és az itt élők mindennapjainak megkönnyítése.
A beszélgetés külön fejezetet szentelt a civil szervezetek munkájának. A helyi közösségek és önkéntesek szerepe megkerülhetetlen a város kulturális és közösségi életének erősítésében.
Végül a közbiztonság és a rend fenntartása is terítékre került. Intézkedések – például a térfigyelő kamerák bővítése és a fekvőrendőrök kihelyezése – célja a lakosság biztonságérzetének növelése és a szabályos közlekedés elősegítése.
A teljes évértékelő beszélgetés videó formájában megtekinthető, amely átfogó képet ad Törökszentmiklós 2025-ös évéről és a jövőbeni irányokról.
