Trianoni megemlékezés 2023. június 4. Törökszentmiklós

Polgár András alpolgármester emlékbeszéde

A Magyarországgal kötött trianoni béke szerves részét képezte a versailles-i békerendszernek. A békét Simonyi Semadam Sándor kormánya írta alá, majd ezután lemondtak. A győztesek újraszabták Európa térképét, s mesterséges határok mellett Magyarország új létfeltételek közé kényszerült.

103 év távlatából Trianon számunkra nem egy helyszínt, egy impozáns Versailles-i kastélyt jelent. Már nem is egy eseményt – sokkal inkább – egy erős cinizmussal szerződésnek nevezett nagyhatalmi diktátum aláírását.

Trianon a magyar közgondolkodás számára fogalom. Olyan fogalom, amelyben összesűrűsödik az elmúlt száz év – egy közösség minden szenvedése, amelyek eredője jórészt ez a döntés. Ha Trianonról beszélünk, az országcsonkítással egyszerre juthat eszünkbe magyarok másodrendű állampolgárrá tétele saját hazájukban, lakosságcserének nevezett kiűzetés a Felvidékről, vérbosszú a Délvidéken, az anyanyelv-használat korlátozása, a szelmenci kettévágott falu vagy éppen a magyarellenes program Marosvásárhelyen. Trianon egyszerre a megemészthetetlenség, a kibeszélhetetlenség és az orvosolatlanság szimbóluma. A két világháború között politikusok, írók, tudósok, művészek legjobbjai próbálták megérteni a megérthetetlent, barátkozni a csak rövid rémálomnak remélt valósággal. Juhász Gyula és József Attila, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes, Babits Mihály és Tóth Árpád, Herczeg Ferenc és Tormay Szeszile is merengett a „kincses Kolozsváron”.

Herczeg Ferenc szavai szerint: „…valamire való magyar ember soha sem fog belenyugodni az ország földarabolásába. Képzelhető olyan helyzet, mikor nem lesz opportunus erről beszélnünk, de úgy sohasem fordulhat a világ, hogy a szívünkben is lemondjunk ezeréves örökségünkről. Ezt sem fegyverrel, sem szerződéssel, sem brutalitással, sem engedékenységgel nem fogják elérni ellenségeink, mert az ilyen lemondás ellenkeznék az ember ősi természetével.”

Trianon, mint fogalom több mint száz évvel a diktátum aláírása után is orvosolatlan. Az Európai Unióban, amelynek keretei között jelenleg élünk, nincs becsülete az őshonos nemzeti kisebbségeknek – inkább gyanakodva, mint bátorítva tekintenek a közösségi jellegű követelésekre.

Tudatosítsuk magunkban és szomszédjainkban is: Trianon közép-európai tragédia. Végletekig fokozta a már amúgy is létező viszálykodást, gyengévé, a nagyhatalmak számára kiszolgáltatottá tette a Kárpát-medencében élő népeket. A ma zajló örvénylésben, Európa közepén, az egyre inkább kontinensen kívüli nagyhatalmak nyomásának satujában meg kell találnunk küldetésünket és azokat a pontokat, amelyek összekötnek bennünket. Magyart a magyarral, magyart a másik közép-európaival.

A békediktátum kitörölhetetlen, máig feldolgozhatatlan nyomot hagyott Közép-Európa nemzeteinek tudatában. Generációk óta a régió politikai eseményeinek közvetlen vagy közvetett befolyásolója. Közép-Európa államai és nemzetei a döntés rájuk vonatkozó következményeinek megfelelően eltérő módon viszonyulnak a szerződéshez. Egyes nemzetek önazonosságuk megteremtése és kiteljesítése szempontjából meghatározó és előremutató eseménynek tekintik.

Tisztelt Emlékezők!

Trianon mélységes igazságtalansága az oka annak, hogy több mit száz éve feldolgozatlan a magyar lélekben ez a méltánytalan ország- és nemzetcsonkítás.

Nincs racionális magyarázat arra, ami történt. Nincs olyan válasz, ami a lelkiismeretünket megnyugtatva magyarázná meg, hogy „igen, kedves magyarok, ti ezt megérdemeltétek”.

Gróf Apponyi Albert szavait idézve: „Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját.”

Ez a mondat megmutatja a magyarok mély elkeseredettségét és 103 év távlatából láthatjuk ezen kijelentés valóságtartalmát is. Trianon nem megoldotta, hanem elmélyítette a nemzetiségi konfliktusokat. Ez először megszülte a II. világháborút, majd 70 évvel később a Balkánon egy újabb véres háborút, most pedig az Orosz-Ukrán harcokat… és ki tudja mi lesz a vége!! Az akkor létrejött államok közül – ahogy Apponyi azt vizionálta – több ma már nem is létezik.

A nagyhatalmak és az utódállamok Magyarországból egy gyenge, kívülről is irányítható országot akartak létrehozni. Egyetlen szempont volt csak, a győztesek és szövetségeseik igényeinek kiszolgálása.

De a történelem nem ért véget 1920. június 4-én, még ha a magyarság számára Trianon a 20. század legnagyobb tragédiája is. A nemzeti emlékezés, a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése és az európai értékek érvényesülése azt a feladatot rója ránk, hogy segítsük Trianon döntéseinek megértését és feldolgozását.

Ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy bebizonyítsuk, a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság e történelmi tragédia után is képes a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására, több mint száz év megaláztatás, szenvedés után sem fáradunk el, nem adjuk fel és hiszünk abban, hogy a magyarság új erőre kaphat itt, a Kárpát-medencében.

Trianon sebeire csak részben gyógyír az emlékezés és az, hogy évről évre összegyűlünk itt, a trianoni emlékműnél s ugyan így tesznek a magyarok szerte a világban. Legfontosabb, hogy bízva egy erős Magyarországban, megteremtsük az elszakított országrészek ezer és ezer szállal történő összekapcsolását.

Ez a nap – június 4-e – a Nemzeti Összetartozás Napja. A mai napon, több határon túli magyarlakta településen gyúlnak fel az összetartozást szimbolizáló lángok, szólalnak meg Országszerte a harangok! Újra összekötjük az elszakadt országrészek magyarságát. Ezzel járulunk hozzá Trianon szomorú örökségének felszámolásához.