2024.10.05.
CímlapHírekKultúra

Két jeles évfordulót is ünnepelhetünk a héten az Ipolyi Közművelődési Központban. Szerdán /2023. június 7 – én a 120 éve született Zsigray Julianna írónőre emlékeznek előadássa, és film részletek vetítésével, hiszen a nevéhez számos magyar film is kötődik, melyeket vagy a regényeiből írtak, vagy ő írta a film forgatókönyvét.

“Az 1945 előtti úri középosztály divatos írónője 1957 után hihetetlen példányszámban megjelent könyvek szerzőjeként bizonyította, hogy az általa írt irodalom rendszertől és korszaktól függetlenül “kelendő”, s igényesen megírt szerelmi, történelmi és életrajzi regények sora jellemezte egész pályáját.” /Csőke Tibor_ Kiállításvezető a törökszentmiklósi Zsigray Julianna életműkiállításhoz/

Budapesten tanult, első írásait a Nyugat közölte. 1929-ben megnyerte az Új Idők novella-pályázatának első díját, ez indította el irodalmi karrierjét. 1930-tól 1944. március 19-ig a Singer és Wolfner könykiadó korrektora, lektora, majd szerkesztője volt. 1939-1940 között Az Én Újságom szerkesztője. Műveiben főleg a középosztály életét ábrázolta szórakoztatóan, színvonalasan, komoly sikert aratva. 1944-ben a német megszállás után németellenes magatartása miatt üldözték. 1948-1957 között nem publikálhatott. 1957 után híres zeneszerzőkről írott életrajzi regényei jelentek meg.

Filmre vitték Szüts Mara házasságaHalálos csók, Féltékenység c. regényeit, az első kettőnél saját maga írta a forgatókönyvet, majd a Szüts Mara házassága nagy sikere után forgatókönyvírói tevékenységbe kezdett. Gyakran írt Kalmár Lászlóval együtt, aki a filmjeit általában rendezte.

Forgatókönyvíró:

  1. Tóparti látomás (1940, Kalmár Lászlóval)
  2. Szüts Mara házassága (1941, Bihari Lászlóval)
  3. Halálos csók (1942, Kalmár Lászlóval)
  4. Tilos a szerelem (1943)
  5. Fiú vagy lány? (1944)

20. alkalommal jelent meg a Törökszentmiklósi Kalendárium

A Törökszentmiklósi Kalendárium egész éves munka eredményeként jelenhet meg 2004 óta minden esztendőben. Mi a jelentősége ennek a kiadványnak? Ahogyan a 2022 – ben megjelent kalendárium előszavában Szekeres József kántor megfogalmazta: „Újabb évfordulók, az elmúlt év megemlékezései, ünnepei, mind-mind megörökítendő eseményként váltak, válnak életünk részévé. A kalendárium ezt a „megörökítést” hivatott megtenni” És már az idei, a 20. kalendárium is megjelent. A 94. Ünnepi Könyvhéten szeretettel várunk mindenkit a 20. születésnapját ünneplő Törökszentmiklósi Kalendáriumról szóló estre, június 9 – én. Ahogy az előzőeknél, úgy a mostani 20. kalendáriumunk kiadója is a Re Bene Gesta Kulturális és Ifjúsági Egyesület, szerkesztői Csőke Tibor, és Galsi Zoltán.

Szóljon hozzá!