2024.03.28.
CímlapHírekOktatás

Országos szinten érnek el sikereket a Székács diákjai

Országos szakmai tanulmányi verseny döntőjének adott otthont a Déli ASzC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Szekszárdon. Az intézményben a mezőgazdaságitechnikus-, valamint állattenyésztő- és állategészségügyitechnikus-képzésben részt vevő, ifjú kiválóságok mérkőztek meg egymással. A tudáspróbának van előzménye, jelesül a Gödöllőn február 2-án megrendezett írásbeli forduló. Az itt legjobban szereplő diákokat fogadta az iskola

A TROK Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium képviseletében kiemelkedő írásbeli teljesítménye alapján Geszti Sándor Ádám 13. A osztályos tanuló jutott be az országos döntő szóbeli, és írásbeli versenyére. Az erős mezőnyben kimagasló teljesítményt nyújtott, az ötödik helyen végzett és egyúttal megkapta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara legjobb gyakorlati versenyeredményért járó különdíját is. A verseny másik hozadéka Sándor számára, hogy a felismerési feladatok, manuális tevékenység vizsgarészből a szakmai vizsga alóli mentességet is megkapta. Ezzel a tavalyi évhez hasonlóan Székács újra a legjobbak között szerepelt a gyakorlati képzőhelyek rangsorában. Felkészítő tanára Seres Hajnalka volt.

Különdíjak a Guba Sándor Emlékversenyen

Iden három mezőgazdasági ágazatban tanuló „székácsos” diák: Gerák Anasztázia, Jelenfi Bence és Onódi Richárd vett részt a 25. alkalmommal megrendezett Guba Sándor Emlékversenyen, március 30-31-e között Kaposváron. Mindhárman nagyon szép eredménnyel szerepeltek, ugyanis valamennyien megkapták a versenybizottságok különdíjait. A versenyt megelőző napon a szervezők nagyon tartalmas szakmai látogatást szerveztek Kaposmérőre, a méltán világhírű Kassai Lajos lovasíjász birodalmába.

Szóljon hozzá!