2024.10.05.
CímlapHírlapOktatás

Mesemondó verseny az Ipolyi Közművelődési Központ gyermekkönyvtárában

40 éves hagyomány

Ha december, akkor városunk gyermekkönyvtárában biztos, hogy az egyik hétfő délután a mesemondó gyerekeké. A Mikulás izgalmán már túl vannak, a karácsony pedig – a téli szünettel – nemsokára eljön. Régebben ilyenkor volt a gyermekkönyvhét, így ehhez az alkalomhoz kötődött az alsósok mesemondó versenye; a történet több mint 40 évre nyúlik vissza.

A gyerekek, tanítóik, szüleik, nagyszüleik október elején már várják a meghirdetést. Lelkesen készülnek az iskolai fordulókra, majd nagy izgalommal jönnek hozzánk a városi, sőt, ma már térségi versenyre. Az idén a helyi iskolákon kívül érkeztek diákok Fegyvernekről, Szajolból, Tiszapüspökiből, Tiszatenyőről; 14 lelkes mesemondó.

Gárdonyi Géza mesékből válogattak

Az idei versenykiírásában az szerepelt, hogy elsősorban Gárdonyi Géza meséiből – halálának 100. évfordulója alkalmából – válogassanak, de természetesen, aki nem talált olyat, ami hozzá közel állna, választhatott mást is. A szépen megtanult történeteket élvezettel adták elő a gyerekek, elvarázsolták a zsűrit, a közönséget egyaránt.

A verseny végeredménye:

1.-2. osztály:

1. helyezett:    Rostár Rikárdó Márió (Tiszapüspöki)

2. helyezett:    Dávid Bianka (Törökszentmiklós, Kölcsey)

3. helyezett:    Pinke Hanna Noémi (Törökszentmiklós, Hunyadi)

                        Simon Sejla (Szajol)

3.-4. osztály:

1. helyezett:    Ilyés László (Törökszentmiklós, Kölcsey)

                        Pap Péter (Törökszentmiklós, Pánthy)

2. helyezett:    Kovács Dorka (Tiszatenyő)

3. helyezett:    Kállai Csenge Napsugár (Törökszentmiklós, Bethlen)

Köszönjük a Pro Bibliotheca Alapítványnak a gyönyörű könyveket, melyekkel meg tudtuk jutalmazni a kis versenyzőinket!

A zsűri

Köszönjük a zsűri munkáját, akik tagjai közül többen már évek óta vállalják ezt a feladatot:

Bukta Éva (művelődésszervező, IKK), Kóródi Menyhértné (nyugdíjas óvónéni, a Könyvbarátkör tagja), Halmainé Bárdos Ildikó (Pro Bibliotheca Alapítvány), Kocsisné Butyka Vilma (nyugdíjas pedagógus, az IKK Butyka Béla Helytörténeti Gyűjteményének dolgozója), dr. Szecsei Istvánné (gyermekkönyvtáros, IKK), és nem utolsó sorban megtisztelt bennünket Markót Imre polgármester úr is a zsűri munkájában való részvétellel.

Végül, de nem utolsó sorban köszönjük a felkészítő tanároknak, szülőknek, nagyszülőknek és természetesen a mesemondó gyerekeknek ezt a csodálatos délutánt!

Mindent lehet mellékesen, csak művészetet nem. Vagy teljes lélekkel, vagy sehogy.” – írta egy helyütt Gárdonyi Géza. Bizony, a mesemondás művészetét is csak így lehet igazán művelni – ezek a gyerekek ezt tették. Köszönjük!

dr. Szecseiné Pápay Judit

gyermekkönyvtáros

Szóljon hozzá!