Semmelweis-nap Törökszentmiklóson
Július 1 . a köztisztviselők napja mellett a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe is, ekkor tartják a Semmelweis napot, melynek apropóján Törökszentmiklós Városi Önkormányzat minden évben kifejezi háláját és köszönetét az Egyesített Gyógyító Megelőző Intézet (EGYMI) valamennyi munkatársa, és az ott praktizáló szakorvosok, háziorvosok, betegápolók, asszisztensek, védőnők felé. Idén június 30-án az Ipolyi Közművelődési Központ Zsigray Julianna színháztermében tartották az ünnepséget. Antal Krisztofer, a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola növendékének csodálatos előadása után Markót lmre polgármester köszönte meg áldozatos munkájukat az egészségügyben dolgozóknak, a Törökszentmiklósiak nevében is.
Dr. Csordás Melinda az EGYMI igazgató főorvosasszonya köszöntojeben összefoglalta az intézmény elmúlt 1 évét, és itt is, a tavalyi évhez hasonlóan a koronavírus járványé volt a főszerep. – „Oltópontunkon folyamatosan zajlottak a védőoltások. A kormány által meghirdetett oltási akció heteiben, egészen novembertól emberfeletti munkát végeztünk, végeztek munkaársaink. Mintegy 2380 embert immunizáltunk ekkor” Az igazgató főorvos beszélt a szakrendelésekről is: az urológia két szakorvosát, a november óta heti 5 napon teljes óraszámban zajló neurológiai rendelést, és a május elsejétől két szakorvossal újraindult belgyógyászati szakrendelést emelte ki. Az állófogadás előtt idén is átadták azon egészségügyben dolgozóknak a Semmelweis-díjat, akiket a munkatársi közösség méltónak talált erre.
Az idei év díjazottja lett Kovácsné Szöllősi Márta, aki már 1997. óta az intézmény munkatársa, és kezdetektől a pénzügyi osztályon végzi munkáját. 2004-ben szerezte meg az államháztartási szakon mérlegképes könyvelői képesítését, így innentől már ez EGYMI gazdaságvezetője. 2012-ben gazdaságmérnöki diplomáját is kézbe vehette. Munkatársai nem véletlenül találták méltónak az elismerésre, hiszen valamennyi munkatársával jó kollegiális kapcsolatot ápol, bármilyen kéréssel fordulnak is felé, rá mindig számíthatnak. Szintén elismerésben részesült Hoppál Andrea, aki iskolai tanulmányai után a Hetényi Géza Megyei Kórházban kezdte meg munkás hétköznapjait, majd 2001 júliusában érkezett az EGYMI-be. A tüdőgondozóban, a neurológián, a pszichiátrián találkozhattak vele a Törökszentmiklósiak, majd a röntgenbe került, ahol a mai napig is dolgozik. Jókedvü, vidám munkatárs, akivel kolléganői nagyon szeretnek együtt dolgozni. Segítőkész, empatikus, a betegekkel kedves. Munkatársai nagyon bíznak benne, hogy még sok időn keresztül köreikben tudhatják. Díjazott lett ebben az esztendőben Tóth József, az EGYMI villanyszerelő szakembere. Munkatársai szerint egy rendkívül megbízható kolléga, aki rendelkezik a megfelelő szakértelemmel, tudással, képesítéssel. Munkáját mindig nagy odafigyeléssel, precízen végzi el, ráadásul bárki kér tőle segítséget, ő azonnal, ha kell, munkaidő után is szerel, javít, hogy a gyógyító munka zavartalanul haladjon. Jó indulatú, jó kedélyü, barátságos munkatárs, aki megérdemli az elismerést.
Az alapellátás területéről kollégái méltónak találták az elismerésre dr. Szalóki Árpád háziorvost, aki 1982-ben végzett Summa Cum Laude a Debreceni Orvosi Egyetemen. Ezt követően, tőlünk elég messzire, Veszprémben kezdett el dolgozni, de 1984-ben városunkban indította el háziorvosi praxisát. 1998 óta az otthonápolás, 2000 óta pedig a központi ügyelet vezetője is. Munkáját mindig pontosan körültekintően végzi, sok éves tapasztalattal a háta mögött. Betegei, munkatársai nyugodt szívvel fordulhatnak hozzá, bármilyen gondjuk is van. Doktor úr a gyógyítás mellett az elmúlt időszakban a törökszentmiklósi sakkélet fellendítésébe is belevetette magát, rendkívül sikeresen.
Szintén az alapellátásban dolgozik Varga Lőrincné Marcsi. O szakiskoláinak elvégzése után a Hetényi Géza Megyei Kórház kardiológiai osztályán kezdett, majd a ’90-es évek elején került városunkba, mint körzeti ápoló, először dr. Gombkötő Gyula, majd dr. Szántai lmre munkáját segítve. 1993-tól pedig dr. Bámer Julianna munkatársa lett. Rendkívül megbízható, jól képzett, tapasztalt szakember, aki munkájával a körzet betegellátásának színvonalát emeli.
Legvégül egy nyugdíjba vonuló kollégát is köszöntötek. Fehér László 2015. óta irányítja, pontosabban irányította a takarítók munkáját. És nem véletlen a múlt idő, hiszen László már 2021. májusában elérte a reá irányadó nyugdíjkorhatárt, de a Covid19-vírus miatt elrendelt veszélyhelyzet, és az ekkor érvényes rendeletek nem tették lehetővé munkaviszonya megszüntetését. A felmondási tilalom végével indulhatott el nyugdíjazási folyamata.
Szintén Semmelweis-napi ünnepséget tartottak Szolnokon, a magyar egészségügy napja alkalmából. Az ünnepségen Piroska Miklós főigazgató és dr. Berkó Attila kormánymegbízott mondott köszöntőt. Számos dolgozó részesült elismerésben, és „Az év orvosa” díjat is átadták, amit ebben az esztendőben a törökszentmiklósi rendelőintézet munkatársa dr. Pintye lmre radiológus szakorvos vehette át.
A Magyar Védőnők Egyesülete megalaku-
Iásának 20. évfordulója alkalmából, 2011 -ben megalapította az Ev Védőnője díjat, melyet idén június 10-én adtak át Budapesten, a Semmelweis Egyetemen. A jeles kitüntetést a törökszentmiklósi szakember Cseh Anikó vehette át.