75 éve a „Római Mária” oltalma alatt I. rész
1948 májusában – kereken 75 éve – érkezett Törökszentmiklósra a XII. Pius pápa által a magyar népnek küldött Fájdalmas Szűzanya-kegyszobor
Az 1940-es évek elején a Magyar Püspöki Kar Angelo Rotta, akkori pápai nuncius, azaz nagykövet kezdeményezésére elhatározta, hogy a szerzetesi helyekben szegény Alföldön szerzetesrendeket telepít le. Törökszentmiklóson dr. Bőthy Lajos plébános már a kezdet kezdetén felvállalta az eszme valóra váltását, de a II. világháború megakadályozta a megvalósítást. A háború után azonban újraindult a szervezés. Több szerzetesrenddel való tárgyalás után, végül a szervita atyák vállalták a letelepedést, valamint a város új, II. számú – kálváriai plébániájának megnyitását és működtetését.
A szervita rend lelkipásztorkodó rend, amely elsősorban Szűz Mária fájdalmainak tiszteletére alakult. Törökszentmiklós, illetve a Kálvária kápolna, mint leendő plébániatemplom kiválasztásában nyilván az is szerepet játszott, hogy a kápolna a Hétfájdalmú Szűzanya titulussal bírt. A szerviták letelepedésének, illetve az új plébánia megnyitásának másik oka a katolikus hívek óriásira növekedett száma volt. Az 1940-es években már 20 ezer(!) hívet kellett egyedül ellátnia a törökszentmiklósi plébániának, nem számítva a filiák – a környező településeken lévő leányegyházak – katolikusait.
Szerzetes rendháznak és plébániának a kálváriai iskola keleti részét kapta meg az a négy szervita atya, aki Törökszentmiklósra érkezett 1948. május 2-án. Közülük három, P. Kovács M. János Angelus, P. Póka M. Elek, P. Andorkó M. Hilár szerzetespap, egy pedig Fr. Takács M. Béla laikus rendtag – nem felszentelt –, úgynevezett segítő testvér volt. (Rövidesen csatlakozott hozzájuk Pl. Laluk M. Bonfil atya is. A neveknél a P. a páter, az Fr. a fráter szót jelzi. A keresztnév előtti M. betű a szervita atyák Szűz Mária iránti tiszteletének tudható be.)
A letelepedés nagy ünnepség közepette zajlott, ahol a szervita rend tartományfőnöke P. Ángyán M. Fülöp átvette a szervita rend nevében dr. Bőthy Lajos helyi plébánostól a Kálvária kápolnát, mint plébániatemplomot, valamint az iskolaépületből leválasztott rendházat és plébániát. Az új, II. számú, hivatalos nevén Fájdalmas Szűzanya Plébániához a város színkatolikus nyugati része, a Kisszőlő és a Nagyszőlő tartozott.
Mindszenty József esztergomi érsek – kimondva- kimondatlanul az egyre erősödő kommunista nyomás ellensúlyozására – 1947-48-at Boldogasszony Évének nyilvánította. Ennek keretében a bíboros-hercegprímás országjáró körútra indult, ahol az egyes állomásokon tíz- és tízezrek tettek tanúbizonyságot a keresztény erkölcsiség és a katolikus hit mellett. Az országjáró körút 1947. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján Esztergomban kezdődött, majd Csongrád, Budapest, Szombathely, Eger, Máriaremete, Balassagyarmat, újra Budapest, Vác és újra Esztergom következett. 1948-ban Kondoros, Sátoraljaújhely, Telkibánya, Gyula és Márianosztra után május elején pedig – képletesen – Törökszentmiklósra érkezett Szűz Mária, a magyarok Nagyasszonya (Patrona Hungariae).
A törökszentmiklósi Mária-ünnep, hivatalos nevén a Nagykunsági Mária Napok idején érkezett városunkba a szervita atyák által a magyarságnak kért Fájdalmas Szűzanya-szobor Rómából. A római Via Reggio-i Szent András templom csodatevő Addolarata, azaz Hétfájdalmú Szűzanya-szobrának pontos mását Rosa vatikáni szobrász készítette, és 1948. április 29-én maga XII. Pius pápa áldotta meg a szervita küldöttség előtt ezekkel a szavakkal: „Minden magyart különös áldásomban részesítek, s mondják meg, hogy ezt a szobrot Mi küldjük Magyarországnak.”
A magyarságnak küldött Fájdalmas Szűzanya-szobrot a Nagykunsági Mária Napok ünnepségei keretében helyezték el a Kálvária kápolnában. Az ünnepségekről a Nagykunsági Mária Napok Törökszentmiklóson 1948. május hó 7-9. címmel Parádi Félix atya írt kiváló tanulmányt 1993-ban. Mi azonban a korabeli résztvevő, az egykori szemtanú „szemüvegén keresztül” szeretnénk feleleveníteni a Nagykunsági Mária Napok eseményeit. (A Szentháromság Plébánián lévő naplót – amit nevezhetnénk Historia Domus-nak is – 1924-től az 1948. évvel bezárólag vezette ismeretlen személy, aki a szép írás és az időszak alapján valamelyik apáca lehetett.)
„Mária napok Törökszentmiklóson 1948. május 7-9.
Az Egyházmegyei Főhatóság 1947-ben az 1947 aug. 15-vel kezdődő Boldogasszony Évére való tekintettel elrendelte, hogy az egyházmegyében minden esperesi kerületben illetve egyes vidékek gócpontjaiban a vidék egyházközségeinek bevonásával nagyobb szabású Mária ünnepséget kell tartani. Ez a rendelkezés magával hozta azt a kötelezettséget, hogy itt Törökszentmiklóson is kell rendezni ilyen ünnepséget, lévén az egyházmegye nagy-kunsági részének legjelentősebb egyházközsége. A gondolatot plebános aug. folyamán személyesen vetette fel a főpásztornak, aki helyeselte azt, de miután már az A.C. (Actio Catolica – G.Z.) országos igazgatósága úgy döntött, hogy a programon lévő kongresszusokon kívül 1947-ben már ne rendeztessenek újabbak, a megrendezés 1948.-évre maradt.
Az egyházközség képviselőtestülete egyhangúan tette magáévá a rendezés gondolatát. A közelebbi előkészületek 1948. év februárjától folytak, amikor a plebános egybehívta a községházán tanácskozásra a számot-tevő tényezőket, s előadta a tervet. Azt jóakaratulag vették a megjelentek tudomásul, s a községi főjegyző kilátásba helyezte a község részéről is a támogatást.
A ref. gyülekezetet is felkérte a jóakaratú támogatásra, amelyre különösen a idesereglő hívek elszállásolása kérdésében volt szükség. A gyülekezet lelkipásztoraikkal együtt készséggel tették magukévá a gondolatot s templomukban ki is hirdették, hogy az elszállásolásban legyenek segítségünkre. A program is jóváhagyást nyert az egyházmegyei Főhatóságnál. A plebános röpiratban kérte az egész lakosság megértő támogatását. A képviselőtestület (az egyházi képviselő testület – G.Z.) megalakította részint tagjaiból, részint kivülállókból a különböző előkészítő bizottságokat.
Februárban a plebános mindkét kerület plebánosait Szolnokra tanácskozásra hívta egybe, amelyen átbeszélték a programot és az anyagi alátámasztás kérdéseit. Sok derék hívő lelkesen részt vett az előkészítés nagy munkájában. A templom előtti parkot, amely már úgyis elöregedett, kiásták, s önkéntes munkával lesalakozták. Ugyancsak lesalakozták a központi fiúiskola udvarát (jelenleg a katolikus óvoda területe – G.Z.) és az Iskola (ma Kapisztrán – G. Z.) utcát is. A salakot a Máv adta.”
(Folytatása következik)
Galsi Zoltán
