Stúdióbeszélgetés Pintér Lajossal – választás, tapasztalatok és képviselői munka
A Városi Média stúdióbeszélgetés-sorozatának vendége ezúttal Pintér Lajos, Törökszentmiklós Város képviselő-testületének tagja volt, aki a 2024-es önkormányzati választáson polgármesterjelöltként is megmérette magát.
A beszélgetés elején szó esett politikai indulásáról, valamint arról, milyen előzmények vezettek ahhoz, hogy aktívan részt vállaljon a helyi közéletben. Pintér Lajos beszélt a választás eredményének megéléséről is, valamint arról, hogyan folytatta munkáját a választást követően.
A stúdióbeszélgetés során kitért arra is, hogy mennyiben felel meg a képviselő-testület működése az előzetes elképzeléseinek, és milyen tapasztalatokat szerzett az elmúlt időszakban. Szó esett a listás képviselői szerep sajátosságairól, illetve arról, hogy a körzet hiánya inkább könnyíti vagy éppen nehezíti a munkáját.
Külön téma volt a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottságban végzett tevékenysége, ahol betekintést nyújtott a bizottsági munka mindennapjaiba, valamint az ott zajló szakmai egyeztetésekbe. A beszélgetés során megfogalmazta azokat a területeket is, amelyek különösen közel állnak hozzá, és amelyek mentén aktívan kíván dolgozni a jövőben.
A képviselő felidézett néhány fontosabb döntést az elmúlt másfél évből, valamint beszélt a lakossággal való kapcsolattartás fontosságáról is. Elmondása szerint kiemelten fontos számára, hogy a helyi vélemények és javaslatok megjelenjenek a döntéshozatalban.
🎬 A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:

