2025.10.02.
CímlapCivilekVárosi Média

„Más-szemmel” – kiállításmegnyitó Törökszentmiklóson

  1. szeptember 20-án a törökszentmiklósi Kutas Bálint út 7. szám alatti Apáról Fiúra NK Egyesület Alkotóháza adott otthont a „Más-szemmel” című időszaki kiállítás megnyitójának, amely a fejlesztő foglalkoztatás munkáiból nyújtott ízelítőt.

A kiállítást Markót Imre, Törökszentmiklós Város Polgármestere nyitotta meg, míg a tárlatot Őz Judit, a Törökszentmiklósi Szociális Szolgáltató Központ Intézményvezetője mutatta be.

Az eseményen közreműködött Forgács Fanni, aki Csoóri Sándor A faparazs a hóra című versét szavalta el, valamint Simon Ferenc, aki énekével színesítette a programot.

A kiállítás látogatói kézműves tárgyakon, textíliákon és egyéb alkotásokon keresztül ismerhették meg a fejlesztő foglalkoztatás sokszínűségét és értékteremtő munkáját.

A tárlat november 10-ig megtekinthető előzetes bejelentkezéssel, a szervezők pedig nagy szeretettel fogadták az érdeklődőket.

Szóljon hozzá!