Törökszentmiklósi FC – Győzelem a rangadón
Már a tavaszi 2. fordulóban összehozta a sorsolás a tabella két élcsapatát. Ősszel a TFC hatalmas sikert aratva idegenben 5 gólt rúgott Mezőtúrnak úgy, hogy egyet sem kapott. Eljött a visszavágó ideje.
A hazai pálya előnyét élvezve az első percekben a Gergely-csapat tűnt kezdeményezőbbnek, többet volt a vendégek térfelén a labda, de az 5. percben egy gyors ellentámadás végén Katona góljával mégis a MAFC szerzett vezetést. A folytatásban rendezni kellett a hazai sorokat, aminek a 19. percben eredménye is lett. A vendégek nem tudták felszabadítani a 16-osukat illetve annak előterét, Gusztafik Péter pedig egy beívelést a kapuba fejelt; 1-1. A folytatásban a pontatlanság jellemezte a játékot. Kapura kevés veszélyt jelentettek a miklósiak, mert a helyzetek előtt vagy rossz döntést hoztak, vagy rossz passz, vagy egy védő akadályozta meg a kapuralövést. 1-1-nél volt térfélcsere, és a második félidő nagyjából ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. Izsold Dániel középen jó pozícióban kapta a labdát, de addig tologatta, hogy nem jutott lövéshez. Buru Zoltán mellel tette maga elé és a védők mögé a labdát, de elvétette a kaput. Farkas István a leshatárról indulva 1 az 1-ben vezette a mezőtúri kapura a labdát, de nem tudta a kimozduló Török kapust átjátszani. A 70. percben Buru Zoltán ellen szabálytalankodtak a 16-oson belül: 11-es. Gusztafik Péter állt a labda mögé és laposan a jobb alsóba rúgta azt; 2-1. A 86. percben Buru lépett ki jó ütemben középen, – ő nem volt lesen – és bár szorongatott helyzetben volt, de a kapu közepébe lőtt; 3-1. A végén egy hazai hibát kihasználva Kántor szépített a 95. percben, de a 3 pont Törökszentmiklóson maradt. Törökszentmiklósi FC-VETERINER – Mezőtúri AFC-RAFI 3-2.