Eszmei tévút – amelynek oly sokak között volt az egyik áldozata Kovács Béla

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja tiszteletére

Magyarországon 2001 óta emlékezünk meg a kommunista diktatúrák áldozatairól. Természetesen a február 25-ei dátum nem véletlen. 1947-ben február 25-én rabolták el és hurcolták a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. A bűncselekmény egyértelmű jelzés volt mindenki számára, hogy hazánk erőszakos szovjetizálása elkerülhetetlen s a kommunista párt – a megszálló hatalom támogatásával – erőszakos hatalomátvételt készít elő. Kovács Béla – a nemzetgyűlésben abszolút többséggel rendelkező Független Kisgazdapárt főtitkára – a kommunista egyeduralmi törekvésekkel szemben bátran fellépő, a demokratikus szabadságjogokat védelmező, szókimondó és hiteles politikus, pártja legnépszerűbb tagja volt.

A Rajk László irányította belügyminisztérium – a Péter Gábor vezette Államvédelmi Osztály, az ÁVO közreműködésével – 1946 végén egy úgynevezett „köztársaság-ellenes összeesküvési ügyet” kreált. Ezt elsősorban a kisgazdapárt gyengítésére, illetve lehetőség szerinti megtörésére kívánt felhasználni a kommunista politika. Az illetékes belügyi hatóságok már 1947. január 5-én nyilvánosságra hozták, hogy horthysta politikusokból, katonatisztekből és hivatalnokokból álló csoport köztársaság ellenes összeesküvését leplezték le. Az állítólag a Horthy-rendszer visszaállítására törekvő szervezet „vezérkarát” letartóztatták. A társaság vezetőit halálra, életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. A nyomozás során – kikényszerített, hamis vallomások alapján – eljutottak Kovács Béláig, az FKGP főtitkáráig. Az „összeesküvés” kapcsán, 1947 tavaszán közel 50 nemzetgyűlési képviselőnek kellett távoznia az FKGP-ből.

„Nem fognak békén hagyni…”

A kommunista politikusok február közepétől szinte naponta követelték Kovács Béla bíróság elé állítását, felelősségre vonását. A szorult helyzetben lévő kisgazdapárti vezetők rábeszélésére február 19-én lemondott az FKGP főtitkári posztjáról, s visszavonult szűkebb hazájába, Baranya megyébe. Azonban az egyre feszültebbé váló politikai helyzetben már világosan látta, hogy milyen sors vár rá.

Nem fognak békén hagyni, s ma még csak szabadságolásomat követelik, holnap már valószínűleg kikiáltják, hogy összeesküvő vagyok, és holnapután a mentelmi jogom felfüggesztését kérik.”

– mondta Nagy Ferenc miniszterelnöknek. Ő azzal nyugtatta, hogy az egész párt mellette áll s nem engednek a politikai zsarolásnak.

Eleinte valóban ez történt. A kisgazdapárt nemzetgyűlési képviselői 22-én az ÁVO követelése ellenére elutasították Kovács Béla kiadatását. Ám Rákosi és a Kommunista Párt erőszakos fellépése végül megtörte a kisgazdák ellenállását. A kompromisszumra mindig kész kisgazdapárti köztársasági elnök, Tildy Zoltán személyesen beszélte rá Kovácsot, hogy vesse alá magát önként az ÁVO vizsgálatának. Ígéretet kapott, hogy a kihallgatásról szabadon távozhat, képviselői védettsége továbbra is megmarad.

Másnap reggel az Andrássy út 60-ban megjelenő politikust személyesen Péter Gábor fogadta, majd udvariasan bemutatta egy tisztnek, aki a kihallgatásra kísérte. A teremben a vallatók durva stílusban, szitkozódva faggatták, ám délben a hírhedt épületet szabadon elhagyhatta, s Nagy Ferenc miniszterelnöknél ebédelhetett – utoljára. Este az Andrássy út 60-ba visszatért politikust az NKVD letartóztatta; Váci utcai lakására szállították, házkutatást tartottak, majd elhurcolták.

A törvénytelenül lefogott szovjetellenes kémkedéssel és ellenkormány alakításával megvádolt Kovács Bélát előbb Sopronba, majd Ausztria szovjet zónájába hurcolták. Hamarosan a Szovjetunióba, egy Moszkva melletti börtönbe vitték, 1952-ben különös eljárás részeként 25 évi börtönbüntetést kapott. Egészségi állapota viszont drámaian megromlott rabsága idején, ezért 1955 őszén átadták a magyar hatóságoknak. A jászberényi börtönbe került, ahol az akkor még csak 47 éves, de már súlyosan beteg férfival elég durván bántak. Amikor végül 1956 tavaszán kiszabadult, hazatért Baranyába.

1956 októberében szerepet vállalt Nagy Imre forradalmi kormányaiban. A felkelés vérbefojtása után Kovácsnak nem esett bántódása, sőt, egykori kommunistaellenessége dacára a politikus 1957-től a Kádár-rendszer konszolidációja mellett lépett fel, majd egy évvel később képviselői helyet is szerzett az Országgyűlésben. Ám betegsége, majd 1959 júniusában bekövetkezett halála miatt már nem vállalt közéleti szerepet. Temetésének időpontját, félve egy szimpátiatüntetés lehetőségétől, nem hozták nyilvánosságra.

Az eszmei tévút

Az eszmei tévút – amelynek oly sokak között volt az egyik áldozata Kovács Béla – a Nagy Francia Forradalommal vette kezdetét. Képviselői úgy vélték, hogy felülről, a forradalmárok elhivatott, kicsiny, de annál céltudatosabb és könyörtelenebb élcsapatának vezetésével a társadalmat – akár annak akarata ellenére is – meg lehet és kell is változtatni. A szabadság, egyenlőség, testvériség jelszava, illetve későbbi változatai jóllehet módfelett hangzatosak voltak, de igazából teljesen semmitmondónak bizonyultak. Ennek ellenére ezek a hívószavak, az ingatag elméletekre alapozott marxizmus számára mégis sok hívet toboroztak az utóbbi másfél évszázadban. Pedig minden estben bebizonyosodott, hogy a kísérlet eleve kudarcra van ítélve, megvalósítása pedig mérhetetlen számú emberéletbe került.

Nehéz megbecsülni mennyi áldozatot is követelt a kommunizmus ámokfutása Lenintől Pol Potig, de bizonyára nem túlzunk, ha világszerte közel százmillióra tesszük számukat. Sajnos sokáig nem egyforma mércével ítélték meg a náci és kommunista rendszerek felelősségét a 20. század döbbenetes pusztításaiért. Ma már szerencsére szabadon emlékezhetünk az összes áldozatra. Ám még ma is sokan vannak akik relativizálják a kommunizmus bűneit, mentegetik a gyilkosokat. Holott ezzel épp az áldozatok emlékét és méltóságát alázzák meg. Magyarországon különösen Rákosi uralma és Kádár ’56 utáni megtorlásai okoztak nem múló sebeket. De ne csak a kivégzettekre a bebörtönzöttekre, a kitelepítettekre gondoljunk. A vidéket odahagyni kényszerülő parasztság, a külföldre menekült fiatalok, a kádári „jólét” erkölcsöt romboló megalkuvásai mind a mai napig sújtja országunkat. Ezeket se felejtsük ki a kommunizmus bűneinek számbavételekor.

Héja László